Mostanában mindenhol gyurmaékszerekbe botlok. Szebbnél szebb oldalakat találok a témában (kapásból szerelmes is lettem a gyurmasütikbe), és vesztemre az egyik kreatív üzletben akciós gyurmákra bukkantam! Ezt sütöttem ki belőle...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már írtam, hogy eddig nem igazán hozott lázba a süthető gyurma, a medálokon kívül nem is készítettem még semmit. Süteménykészítésben sem vagyok valami jó, mondjuk úgy, hozom a nagy átlagot, a nagyjából ehető kategóriába még beférek... Aztán amikor megtaláltam cseresznyéslány és rizsart oldalait, akkor végleg elvesztem. Sikerült akciós áron beraktáraznom egy derekas mennyiségű gyurmát is, úgyhogy eljött az ideje, hogy belevágjak. 

A tapasztalataim vegyesek, a gyurma néha leragadt, ha sokat gyúrtam túlzottan képlékeny lett, a fehérrel pedig tényleg nagyon kell vigyázni (minden aprócska szösz rémesen meglátszik benne). De ha gyakran mosunk kezet, egy kicsit beolajozzuk az asztalt, ahol dolgozunk, és szerzünk egy kis rutint a formázásban, minden flottul fog menni. A lényeg, igazából nem a gyurmával volt a gond, nekem kellett kicsit kitapasztalnom a részleteket.

A gyurmát kicsit átgyúrtam, és a kézmelegtől rögtön könnyen formázhatóvá vált, nem morzsolódott, nagyon könnyű volt vele dolgozni.

Az égetést én gázsütőben, nagyjából 120-130°C-on 30 perc alatt zavartam le. 

A színek jól keverhetők (a gyártó és mások szerint is), bár akkora választékkal szembesültem (még csillámosat is vettem), hogy ezt ki se próbáltam.

Megemlíteném még a tárolást, fontos jól visszacsomagolni a gyurmát, bezacskózni, és üveg- vagy fémdobozban tárolni (műanyagban semmiképp se, egyszerűen szétszedi a színeket, ezt tapasztaltabbaktól már többször hallottam).

 

Első próbálkozásra egy sütis karkötőt és egy fánkos fülbevalót hoztam össze. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyagok:

Süthető gyurma (Viva Pardo

fém kiegészítők (fülbevalóalap, lánc, szerelőpálcika)

lakk

szórógyöngy

ékszerragasztó

 

Biztos, hogy sokféle trükk és segédeszköz létezik, ami megkönnyíti a formázást, én még ezeket nem ismerem, így a háztartásomban fellehető apróságokhoz nyúltam. A fánk közepét egy szemceruza kupakjával szúrtam ki, a muffinok alját pedig a szerelőpálcikával rovátkáztam be (hosszanti irányban nagyjából azonos távolságonként belenyomkodtam a gyurmába). Minden mást a kezemmel alakítottam. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sütés után a fánkokon a cukormázat fényes lakkal átkentem, ami szerintem nagyon jót tett neki, tényleg olyan mázszerű lett. Ez tetszik. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fémakasztókat (rövidebbre vágott szerelőpálcákat) még sütés előtt beszúrtam a helyükre. Sütés után a biztonság kedvéért még egy kevés ékszerragasztót is nyomtam a lyukakhoz, hátha kicsúsznának. A szedertortákra apró rózsaszín szórógyöngyöt hintettem, szintén sütés előtt. Háááát... Nem tudom eldönteni hiba volt-e, mert bizony a gyöngyök kicsit eresztették a színüket, de legalább szép márványmintát hagytak maguk alatt, ami viszont kifejezetten tetszik. Aki tökéletességre törekszik, inkább utólag szórja, ha szeretné. Ja, és tök jól belesültek a gyurmába, elég stabilan a helyükön vannak azóta is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most egyszerűbb millefiori technikával próbálkozom, meg még egy egy csomó más is eszembe jutott, majd megmutatom mire jutok velük.

Webáruház, ahol beszerezhetitek a gyurmát: ide katt!