2005 óta június második csütörtöke a Nyilvános Kötés VilágnapjaKicsit furcsának tűnik, hogy ennek a nőies sportágnak is van saját ünnepe, de miért is ne lehetne? Ha jobban belegondolunk, egy csomó ember vígan eszik, iszik, olvas, hangosan telefonál, sőt időnként szeret is az utcán, villamoson, bevásárlóközpontban, de csodabogárnak számít az, aki köt, horgol vagy hímez köztéren.

01.JPG

A nyilvános kötés világnapjához kapcsolódik a gerillakötés (guerilla knitting, yarn bombing), amely a nagyvilágban már eléggé elterjedt, de nálunk még gyerekcipőben jár, és igen vegyes érzelmeket vált ki a szemlélőkből.

02.jpg

06.jpg

Gerillakötéskor a lelkes kézimunkázók összegyűlnek, és előre elkészített vagy helyben kötött vagy horgolt virágokkal, sálakkal, szalagokkal díszítenek lámpaoszlopokat, kerítéseket, padokat, bármit, amiről úgy gondolják, jól tenne neki egy kis színterápia.

03.jpg

A járókelők sokszor megmosolyogják az akciót, örülnek, hogy színesebb,vidámabb lesz a város egy-egy tere pár napra.

10.jpg

04.jpg

De vannak a gerillakötésnek ellenzői, akik úgy érzik, idő és pénzpocsékolás ilyesmivel foglalkozni. Pedig a gerillakötéssel fel lehet hívni a figyelmet az elhanyagolt, kopott, rossz állapotú közterekre, a kátyúkra, az egyenszürke környezetre.

05.jpg

09.jpg

08.jpg

A gerillakötők, még ha kis időre is, de életet visznek a fakó mindennapokba, mosolyra fakasztanak, vidámabbá kötik a világot. És azért ez sem utolsó dolog... 

07.jpg

Tavaly Budapesten is zajlott gerillakötés, erről egy kis képes beszámolót ITT olvashattok. Idén is lesz szerveződés, méghozzá egészen látványos megmozdulásra készülnek a szervezők, egy budapesti villamost fognak bekötni! Részletek itt.

A Nyilvános Kötés Világnapja alkalmából a Cser Kiadó kézimunkakönyvei árengedménnyel rendelhetők, sőt, ajándék is jár mellé!

Részletek a képre kattintva:

kossuk vidamabba a vilagot.jpg

Vicces, bekötött járműveket nézegethettek a Furdancson, de különleges gerillakötész munkákat találtok a Kapanyélen is!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!