Ajtódíszek és koszorúk már két blogbejegyzésben is helyet kaptak (ITT és ITT), most húzódjunk kicsit beljebb, és nézzük meg, milyen apró ötletekkel tehetjük hangulatosabbá a lakást így őszbe fordulva. 

283937951477476591_nZP5N6ZB_f.jpg

Rengeteg dekorációs alapanyagot (bogyókat, leveleket, terméseket) gyűjthettek egy-egy kellemes délutáni séta alkalmával is, így nem csak a pénztárcátok marad vastagabb, de gazdagodtok a kincskeresés élményével is. Persze nem árt azért szelektálni, és figyelni a felhasználhatóságra is. Olyan bogyókat, terméseket gyűjtsetek, amelyek relatíve tartósak (pl. toboz, makk, csipkebogyó), hogy bent is minél tovább gyönyörködhessetek benne. A kompozíciókban helyet kaphatnak a különféle dísztökök, hiszen ezek a furcsán bájos teremtmények az őszi hangulat nélkülözhetetlen kellékei. Mellé jöhet még néhány illatos alma, dió és mogyoró, csöves kukorica és csuhé, talán még szárított virágok is - hogy csak néhányat említsek. Emellett ma már az üzletek is széles választékkal készülnek, gyönyörű szalagokat, zsákvásznakat, koszorúalapokat, és még egész elviselhető kinézetű műleveleket, -ágakat, -terméseket (néha jól jön egy-két darab ezekből is) is beszerezhettek. Természetesen nem hiányozhatnak a gyertyák és mécsesek sem, de ezekkel - mint mindig- csak óvatosan! Felügyelet nélkül pedig ne hagyjátok a lángot.

222998619018592761_HiiieUIO_f.jpg

11259067788929461_cdLaXD1E_f.jpg

110056784613457854_j4D5EfOa_f.jpg

111675265729487192_oRzppYRe_f.jpg

75646468712392224_4QjBTX73_f.jpg

84231455501430174_fjAEt9P1_f.jpg

image_thumb[5].png

144820178_pkBySAxr_c.jpg

139096215_dQ8VP5xD_c.jpg

Források a képekre kattintva.

További őszi témájú blogbejegyzések, kukkantsatok be ide is:

Őszi ajtódíszek 1.

Őszi ajtódíszek 2.

Tökös madáretetők

 Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhez, hogy a következőről se maradj le.
Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is!