A fésűtartó dézsámmal pont úgy jártam, mint a fakanáltartókkal. Egyszer csak túl sokan lettek benne és kellett egy másik is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anyagok:

Fehér és bronz akrilfesték

Ragasztólakk

Decoupage papír virágmintával

Védőlakk

Kétfázisú repesztőlakk

Antikoló paszta (patina)

Kontúrfesték, rózsaszín

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A dézsá(ka)t először fehérre festettem, két rétegben, hogy szép egyenletes fedést kapjanak. Száradás után a papírból kivágott virágmintákat elszórtan felragasztottam a dézsára, kinyomkodtam a levegőbuborékokat, majd hagytam száradni. A dekopázsolt részeket kétfázisú repesztőlakkal kezeltem, először az első, majd annak száradás után a második számú lakkot vittem fel a felületre. Ezek egymáson megszáradva nagyon szép mintázatú repedéseket hoznak létre. Hogy még jobban érzékeltessem, a repedésekbe egy kevés patinát dörzsöltem (tényleg nem sokat, mert önmagukban is szépek voltak). A felső peremekre bronzszínű akrilfestéket tupfoltam. Egy kis rongydarabkára (vagy szivacsra) egyszerre csak nagyon kevés festéket teszek, majd ezt óvatosan eloszlatom a felületen.   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel fürdőszobában használom a dézsákat, a pára ellen selyemfényű védőlakkal is lekentem a teljes felületüket.