A téli szürkeség február közepén már igencsak rátelepszik az emberre, ilyenkor gyakran vagyok én is fásult és tompa. Hiszen ki vagyunk már éhezve a napfényre, a színekre, az újjáéledő természet illataira. Néhány aprósággal azonban átlendülhetünk a mélyponton, csempésszünk egy kis tavaszt az otthonunkba és mosolyogjunk!

Az egyik legnagyszerűbb szürkeségűző ellenszer a virághagyma-hajtatás. A jácint dús, színpompás virágzata látványnak is szívderítő, az illata pedig különösen gyógyító erejű a léleknek. 

Nekem a jácint a kedvencem, de persze más hagymásokkal is kísérletezhettek. A Kapanyélen olvashattok szakértő tanácsokat is a beltéri hajtatásról.

A színek, illatok titeket is el fognak varázsolni...

Mi az idén kislányom kérésére fűfejeket nevelgetünk, és mondhatom jó móka. Egyrészt azonnal visszarepültem a gyerekkoromba, másrészt tényleg felvidít, ahogy reggelente ellenőrizzük a hajnövekedést, a friss zöld látványa pedig minden pénzt megér.

Fűfejet bármelyik hipermarketben vásárolhattok, de még jobb, ha közösen, saját kezűleg készítitek el. Egy régi harisnya, egy kis faforgács és persze fűmag szükséges hozzá. 3-4 nap múlva már meg is jelennek az első hajszálak.

Egy hasonlóan egyszerű ötlet, néhány gyümölcsfa ágát vízbe tenni. A meleg lakásban hamar virágba borulnak, s rögtön tavaszi hangulattal árasztják el a környezetet. Gyümölcsfa mellett a barka vagy az aranyeső ágát is nevelgethetjük.

 

Szintén látványos ötlet, ha tojáshéjba ültetünk apró növényeket. Kisebb kaktuszt, pozsgást nevelgetünk így, amíg ki nem növik alkalmi otthonukat.

De a tojáshéj remek váza lehet apróbb ágakhoz, pici virágokhoz is.

85a0c9141c0c3d0cb3c9a9b3b58c3f18.jpg

Tojáshéjakban palántát is nevelhettek, amelyeket aztán héjastúl is kiültethettek a szabad földbe. Még konyhakerti fűszernövényeket is nevelhettek így.

easter-egg-flower-pot.jpg

Kristin's Egglets1.jpg

eggshell_2.jpg

basil plants in eggshell pots.JPG

EBBEN a posztomban bővebben is olvashattok a tojáshéj kertecskékről.

Források a képekre kattintva!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg az ismerőseiddel!

Csatlakozz te is a Színes Ötletek Facebook-közösségéhezhogy első kézből értesülj a legfrissebb színes ötletekről! Ha még több kreatív ötletere szomjazol, kövess a Pinteresten is.